Mivel nem sikerült befejeznem még azt a játékot, amiről a következő cikk íródott volna, úgy döntöttem, hogy ezúttal azoknak ajánlok pár játékot, akik nem tudják eldönteni, most éppen mivel is töltsék szabad idejüket. Lesznek köztük olcsók és ingyenesek is, szóval, aki vevő az ilyesmire, annak most itt a lehetőség. Lássuk, mikkel is rendelkezünk.

Serious Sam HD collection

A horvát Croteam annak idején elkészítette a Serious Sam című nagysikerű játékukat. Ebben a régi kornak megfelelően, nem volt még újratöltés és checkpoint. A játék erőssége, hogy nem vette komolyan magát, így tele volt abszurdabbnál abszurdabb jelenetekkel, valamint a lehető legtöbb kalandfilmet, játékot, és akcióhőst kifigurázták. A Steam rendszerében most relatív olcsón juthatunk hozzá az első két játékhoz. A HD collection nem csak egy sima csiszolást jelent, mint a legtöbb remake-nél, hanem hogy mind a két epizód át lett húzva a Serious Engine 3-ra, amely a harmadik részt is hajtja.

Serious Sam: The First Encounter

A jövőben járunk, ahol az idegenek lerohanták a földet. Egyetlen reményük Sam ’Serious’ Stone, aki több csatát is átélt már, de még soha nem szenvedett vereséget. Így hát visszaküldik főhősünket az időben, hogy egy mágikus szerkezet segítségével megállítsa a gonosz sereget, ezzel megmentve a jövőt. Sam több ezer ellenségen átvágva magát végül űrhajóba pattan, hogy elkapja a fő gonosz Mentalt. Sok spoilerezni való nincs a sztoriban, a játék az, aminek mutatja magát. Egy FPS, ahol Sam humoros beszólások mellett aprítja a sokszor meglepően sok dögöt. A bossok hegyomlásnyiak, a poénok és rejtett utalások repkednek, észre se vesszük és máris magába rántott a játék.

Serious Sam: The Second Encounter

A történet ott folytatódik, ahol az első rész abbahagyta. Sam az űrhajóján utazik, amikor hirtelen lezuhannak egy bolygóra. Mint kiderül, nem vagyunk egyedül, Mental cinkosai máris csoportokban vadásznak ránk és kénytelenek vagyunk elpusztítani az itt tanyázó erőket. Több pálya, ellenség, fegyver és változatos környezet. Természetesen az első rész humorával, utalásaival és pörgős játékmenetével.

DC Universe Online

Aki szereti a képregényeket és az MMO-t, vagy mindig is kíváncsi volt milyen hős, illetve gonosztevő lenne, annak itt az alkalom, hogy kipróbálja a DC Universe Online-t. A játék teljesen ingyen letölthető, csupán regisztrálnunk kell és mehet is a móka. Miután megkreáltuk hűsünk kinézetét és képességeit, azonnal belecsöppenünk a sztoriba, ami elég jóra sikeredett. Külön öröm, hogy lehetünk hősök, illetve gonosztevők is. Ennek megfelelően         kapjuk a küldetéseket a DC világ hőseitől, vagy éppen a rossz fiúktól. Természetesen fókuszálhatunk a PvE (játékos a környezet ellen), vagy a PvP (játékos a másik játékos ellen) ágra. Akadnak itt csoportos küldetések, ahol egy híres boss-t lenyomhatunk, illetve PvP meccsek, amik igen izgalmasak, tekintve, hogy mindenki más és más erőt ad karakterének. Cuccokat ismét az elhullott ellenekből kapunk, külön öröm hogy iszonyat jól néznek ki. Természetesen, aki a zsebébe nyúl és hajlandó fizetni egy csekély összeget, hozzájuthat pár extrához. Aki kedvet kapott hozzá, az nem fogja megbánni, akárcsak egy rövid időre is. Letöltés itt.

Battlefield 1942

Az EA igen kedves meglepetéssel akar a kedvünkre tenni. Ingyenesen elérhetővé tette a Battlefield 1942-őt. Az Origin oldaláról lehet letölteni a játékot egy gyors regisztráció után. A veteránoknak azonban nem kell aggódni, ugyanis a frissen érkezők egy külön szerveren csaphatnak össze. Aki szereti a rombolható környezetet, a járműves harcokat és az igazi csapatjátékot annak érdemes behuppanni, hiszen egy kört simán megér az ingyen lövölde. A letöltéshez kattints ide.

Star Wars: The Old Republic

A Star Wars univerzumban játszható MMO követi a DC Universe Online nyomdokait. Itt is megkreálhatjuk a hősünket, kiválaszthatjuk, melyik kasztba tartozzon (bizony, nem csak jedik lehetünk) és hová is akarunk tartozni. A készítők elmondása szerint az ingyenes rész sajnos azért le van korlátozva, így ha a teljes élményt akarjuk, muszáj lesz a zsebünkbe nyúlni. Nem kell azonban elkeseredni, hiszen a fő sztori és jó pár dungeon elérhető, a PvP-vel egyetemben. Nincs más hátra, mint irány a messzi, messzi galaxis és a kalandok tengere. Méghozzá erre.

Jelenlegi cikk tárgya nem éppen mai darab. Azért került előtérbe, mert a Rockstar nemsoká kiad egy különleges pakkot, amelyben ez a mű is helyett kapott. Történt, hogy a Team Bondi gondolt egy szépet, felrúgta az összes eddigi dolgot, amit eddig open worldben láttunk, majd előállt az ötlettel a Rockstar Games-nek akik ki is adták a dolgot. Hogy miért is olyan különleges ez a játék? Áradozhatnék millió sorban a karakterek kidolgozottságáról, a történet komolyságáról, vagy a mindent átható noir stílusról, de az igazság az, hogy az L.A. Noir teljesen mástól különleges. Valami megfog benne, majd egyszer csak azt vesszük észre, hogy magába szippantott a világ. És nem igazán akar ereszteni.

Állj! Rendőrség!

Gondolom, mindenkinek van egy kedvenc sorozata, amit szeret nézni. Alig várja a következő részt és rettentően felháborodik, ha várnia kell, míg kiderül hogyan tovább. A játék pontosan erre alapoz. Los Angelesben járunk 1947-ben. Cole Phelps közrendőrt alakítjuk, aki nem mellesleg háborús hős is. Célja, hogy bármi áron igazságot szolgáltasson és a bűnösöket rács mögé jutassa. Ehhez párosul rendkívüli megfigyelő képessége és kifinomult ember ismerete, aminek segítségével átlát a hazugságokon. Miután megoldunk pár piti kis ügyet, előléptetnek minket és kapunk pár komolyabbat. Lesz itt gyilkosságtól elkezdve csalás, sikkasztás, illegális üzlet, gyújtogatás és mire felérünk a ranglista csúcsára, drogok is. A történet szépsége hogy minden egyes ügy előtt, akár a sorozatokban kapunk egy főcímet és egy átvezetőt, amelyben bemutatják a gyilkosságot. Nagyjából öt ügy van egy osztályon, ami azért fontos, mert így őrzi meg a sorozat mintáját a játék. Felfoghatjuk az egészet úgy, hogy minden alkalommal, amikor előléptetnek, egy új évad kezdődik. Ez azért is érdekes mert egyrészről zseniális, másrészről összeköti a sztorit és olyan felvezetést ad a finálénak, amit kevés játéknál láttam. Az ügyek egyenként is olyan izgalmasak, hogy én többször is azt hittem ez a finálé. Hozzájön az is, hogy az egész hátterében húzódik a teljes sztori, amely nemcsak zseniális, de az utolsó percig nem jövünk rá mi volt az összefüggés a különböző osztályok bizonyos esetei között. Habár detektívesdink többnyire emberek kikérdezéséből és nyomok kereséséből áll, lesz pár autós üldözés, lövöldözés és háztetőn ugrálás is. Összefoglalva emelem kalapom az írók előtt. Régen láttam ilyen jól összerakott sztorit, amin lehetett izgulni, akció dús volt, fordulatos és szívbemarkoló. Arról nem is beszélve, hogy a karakterek zseniálisan ki vannak dolgozva. Minden új osztályon kapunk egy társat, akiknek a személyisége és nyomozási módszerük is merőben eltér. És még csak most jön a java.

Ez a munkám.

Mivel egy feltörekvőben lévő nyomozót alakítunk, ezért az ehhez tartozó rögös utat fogjuk bejárni. Míg a játék elején a fő feladatunk főleg a helyszín és a holttest átkutatása, megvizsgálása lesz, úgy később már bővebben jelen lesznek a különböző logikai feladványok, autós és gyalogos üldözések, verekedések, valamint a lövöldözések. Itt szögezném le előre, hogy komoly angoltudás kell a dolgok megoldásához és a tanúk kikérdezéséhez, lévén minden a részletekben rejlik. Los Angeles teljesen bejárható és iszonyat hangulatos. Rengeteg mini küldetés lesz a főküldetések mellé, amelyeket úgy tudunk aktiválni, hogy például éppen haladunk két helyszín között, amikor is érkezik egy rádiófelhívás. Ilyenkor az adott gombot megnyomva válaszolhatunk rá, tudatva a központtal, hogy semmi pánik megoldjuk. Már ez alapból adott egy hatalmas hangulatot a játéknak. A helyszínek átvizsgálása pedig igen kemény munkának bizonyul. Amint kiérünk és beszélünk az illetékesekkel kapunk egy rövid szösszenetet, vajon mi is történhetett itt. Majd átkutatva az áldozatot, és a környezetét (beleértve a kukákat és a bokrokat is) próbálunk egy nyomra rábukkanni, amin elindulhatunk. Ez lehet egy számla az áldozat zsebében, egy szemtanú vallomása vagy akár egy éppen gyanúsan arra sétáló alak. Ezután jön egy gyanúsított előállítása. Itt vagy magától bejön, vagy elbűvölő énünket kell használnunk arra, hogy meggyőzzük. Ezután veszi kezdetét a faggatózás. Itt térnék ki a szereplők arcának meganimálására. A Team Bondi a MotionScan-t használta arra, hogy az emberi arc minden egyes rezdülését meganimálja. Ennek végeredményeképpen minden érzelmet le tudunk olvasni az alanyokról és el tudjuk dönteni, hogy igazat mondanak, elhallgatnak valamit, esetleg hazudnak. Utóbbit tárgyi bizonyítékkal is alá kell támasztanunk. Itt jön képbe a kis noteszünk, amelyben feljegyzéseket készítünk az adott ügy minden részletéről, a megtalált bizonyítékoktól kezdve a gyanúsított személyek arcképéig. Persze az elején a piti kis bűnözőknél könnyű dolgunk lesz, de későbbi ügyeink során már sokkal nehezebb sarokba szorítani az aktuális alanyt. Azonban akadnak ösztön pontjaink, amelyeket arra használhatunk, hogy vagy mutassák a helyszínen az összes nyomot, vagy eltüntessenek egy helytelen választ. Esetleg ha online vagyunk, megkérdezhetjük a Rockstar közösségét is. Ezekből a pontokból max öt darab lehet, és szintlépéskor kapujuk őket. Külön tetszett, hogy nehezül a dolgunk, ha nem tudjuk a teljes vallomást kicsikarni. Például elmaradnak részletek, amivel megvádolhatnánk egy másik gyanúsítottat, vagy nem jutunk el bizonyos helyekre, mert az adott ember elhallgatta előlünk ezt az infót. Legrosszabb esetben pedig nem jó embert küldünk a hűvösre és az igazi tettes meglép. Piros pont azért, hogy a játék vége felé átlépünk Cole Phelps bőréből Jack Kelso-éba. Ez azért is fontos, mert itt olyan elemeket is megtapasztalunk, amit Cole szemszögéből egyébként nem, másrészről mert megértjük, hogy Cole és Jack között mi ez az elhúzódó feszültség, ami a háború óta tart.

Ó, azok a ’40-es évek…

Látványilag az L.A. Noir-ra nem lehet panasz. Az épületek szépen ki vannak dolgozva, és a karakterek is élethűek, különösen a már korábban ecsetelt MotionScan kelti azt a hatást, hogy egy interaktív filmmel van dolgunk. Habár előfordulnak pop-upok, és egy két érdekes bug, no meg érthetetlen szaggatások, nem ront az élményen olyan mérhetetlenül sokat. Rengeteg autót is vezethetünk (szám szerint 95), amelyek hűen visszaadják a kort, mind kinézetre, mind pedig irányíthatóságra. A zenékért pedig csillagos ötös jár. Amint kocsiba pattanunk, megszólal a 1940-es évek végét idéző muzsikák sokasága, amely elvarázsol, olyan hangulatot kölcsönözve a játéknak, hogy elveszünk benne. Hangulatból és látványból tehát jelesre vizsgáztak a készítők. De mégis van benne egy kis részlet, amitől nem teljes az egész.

A sötét utcák

Ez pedig a fegyverek kezelhetősége. Nem is azzal lenne a probléma, hogy nem túl sok a fegyver a játékban, hanem inkább az, hogy nincs különbség köztük. A shotgunnal ugyanolyan messze el lehet lőni, mint a gépfegyverrel, vagy a pisztollyal. Innentől kezdve azon kívül, hogy milyen gyorsan tüzelnek, nem sok különbség lesz a fegyverek között és ez azért egy picit zavaró. Az AI pedig olyan felemás. Van, amikor zseniálisan támadnak, védekezek ellenségeink, de előfordul, hogy csak úgy heccből elénk vetik magukat esetleg menekülés közben, miután kilöktük őket, folyamatosan nyomják a gázt a falnak neki. Apróságok ezek és nem is túl gyakran fordulnak elő, de azért igencsak rontják a játék eddigi összképét.

Detektívregény

Régen éreztem azt egy játéknál, hogy igen még ezt, még egy kicsit aztán kikapcsolom. Minden egyes alkalommal örömtelien ültem le az L.A. Noir elé, várva a folytatást és gyakorlatilag alig bírtam letenni is. Egy zseniális felnőtteknek szóló sztori, újszerű és film érzését ható gameplay, és a persze a rengeteg gyűjthető ruha, és újság (amiből kiderül, mi zajlik az ügyek hátterében és hogyan jutunk el a végkifejlettig a fő gonosz szemszögéből), ami miatt a játékot érdemes újra és újra elővenni. Egy igazi remekmű, ami remélhetőleg megmutatja a többi cégnek, hogy lehet ilyen játékot is csinálni és igény is lenne rá bőven. Detektív fanoknak kötelező.

Végeredmény:

+Zseniális sztori

+még jobb színészek

+nagyszerű hangulat

+ zseniális ez a MotionScan

-fegyverek között szinte semmi különbség

-pár apró bug

9/10

A Ubisoft 2007-ben adta ki Assassin’s Creed című játékukat. Bár az ötlet és az alapsztori nagyszerű volt, mégis sok negatív kritikát kapott a játék az ismétlődő küldetések és a túlontúl egyszerű harcrendszer miatt. Végül 2009-ben napvilágot látott a folytatás, amely több küldetést, szebb grafikát, izgalmasabb sztorit és új helyszínt hozott. Bár a két szálon futó történet egyik felén még mindig Desmond Miles szaladgált a jelenben, Altair-t (és a keresztes háborúkat) lecserélték az olasz reneszánszra és Ezio Auditore da Fireznzére, a nemes ifjúra, aki rákényszerül erre az életre. Az ő története megért még két folytatást (nem számozottat csak alcímeset) és bár mindegyik hozott valami újdonságot a sorozatba, a Revelations már – akárcsak Ezio- megfáradt. Elérkezettnek érezte hát a Ubisoft az időt, hogy lezárja Desmond történetét, mindezekhez hozzon egy új orgyilkost, aki más időben és más helyen tevékenykedik. Mondhatni az AC III az idei év egyik legvártabb játéka lett. Nem is ok nélkül.

Történelem óra

Míg Desmond a jövőben megtalálta a kulcsát a világ megmentésének, kénytelen utoljára visszaugrani az Animusba, és felfedezni egy újabb ősének történetét. A sztori nagyjából harminc évet ölel fel, ez alatt az idő alatt új főhősünk, Connor apját is irányítjuk az első két fejezetben. Megfigyelhetjük, ahogy a kis indián srácból hogyan lesz felnőtt férfi, majd végül egy profi assassin. Természetesen ennyi idő alatt a világ is változik, így az elején a vörös kabátos angolok ellen küzdünk, majd a forradalmárok élére kerülünk és teljesen kiűzzük az angolokat az újvilágból. Feladatunk lesz bőven és találkozunk híres emberekkel is, mint George Washington, Silas Thatcher, John Pitcairn, Charles Lee vagy akár maga Benjamin Franklin. A függetlenségi háború kimenetele nagyjából ugyanúgy zajlik, mint a valóságban történt, de persze ezúttal Connor jelenlétével, ami néhol nem kis zűrzavart okoz. Érdekesség, hogy a fejlesztők szerint mindenki ugyanakkor és nagyjából ugyanott hal meg, akárcsak a valóságban, csak a halál miben léte különbözik. A történet egy kissé bosszú szagú (akárcsak az AC II-ben) de egy idő után átcsap a szokásos Templomosok az assassinok elleni meccsbe, majd végül ismét a bosszú kerül előtérbe. Nem szeretnék spoilerezni, de tudni kell, hogy az emberek bizony könnyen fordulnak ellenünk, ha az érdekeik úgy kívánják. Bár kicsit lassú és döcögős a kezdés és a végén is elég hamar elvarrták a szálakat, ismét egy élvezetes és hosszú sztorit kapunk, ami mellesleg rengeteget taníthat a függetlenségi háborúról, ami esetleg a suliban kimaradt volna.

Kinn a vadonban

Ezúttal két városkát kapunk játszótérül. Bár Boston és New York igen figyelemre méltóak, a történet (és a móka nagy része) mégis a városon kívülre esik. A frontier (szép magyarosításban „határvidék”) egy több különböző vadászterületet felölelő hely, ahol időnk nagy részét fogjuk tölteni. Itt találkozhatunk új karakterekkel, vadászhatunk állatokra, hogy később eladjuk őket és gyűjthetünk szövetségeseket a kis tanyánkra. Nincs is annál izgalmasabb mikor csapdát állítunk, vagy csalit szórunk ki és a bokorban várunk, esetleg a kettőt kombináljuk. A helységben bőven van mit felfedezni, így aki fogékony az ilyesmire az örömét lelheti. Sokszor én is megálltam csak úgy ugrálni a fákon, vagy vadászni az állatokra. Hihetetlen érzés, ha az ember elkapja a lendületet a homokos partról egy sziklán át, majd fel a fákon, hirtelen a legmagasabb ponton találja magát. A határvidék pedig tele van élettel. Egyszerű vándorlóktól a járőrökön át a farkas falkákig minden megtalálható. Ennél már csak az a menőbb, amikor a hajónkra pattanunk és nyakunkba vesszük a nyílt tengert. Ne szaladjunk azonban ennyire előre. Mivel időnk nagy részét kinn töltjük, az időjárás viszonyokra is oda kell figyelnünk. Nyilván nyáron könnyedén lavírozunk majd a fák között, télen viszont ha valami nem túl szép dolgot tettünk, menekülésünkbe bele kell számolnunk, hogy a nagyobb hóban nehezen haladunk és az erdő belső részei felé nagyobb az esélye is annak, hogy egy nem túl barátságos farkas falkába botlunk, ami általában ismét belassít minket. Nagyszerűen hat ez az újítás és felfrissíti az amúgy sem vérszegény sorozatot.

A gyilkolás művészete

A fejlesztők ezúttal teljesen megváltak a szokásos harctól, helyette kaptunk egy sokkal pergősebb és látványosabb rendszert. Ugyan harc közben többé nincs gyógyital és várakozás, hogy ki mikor csap le ránk, helyette van egy gyors két kezes támadás, amivel igen szép kombókat tudunk felsorakoztatni. A harc úgy néz ki, hogy nekiesünk az áldozatainknak és egészen addig csépeljük őket, amíg valaki hátulról (vagy oldalról) meg nem próbál felnyársalni. Ilyenkor két dolog történhet: támadónk feje felett citromsárga háromszög jelenik meg (ilyenkor tanácsos kikerülni és elvetődni), vagy piros jelzés villan fel. Utóbbi esetben az idő belassul és három lehetőségre van dolgunk. Ezek a támadás, ellökés és lefegyverzést képezik. Akkor van igazán jó dolgunk, ha egyszerre ketten támadnak ránk, ilyenkor a rendszer egy látványos dupla kivégzéssel jutalmaz bennünket. Ugyan ez a harc az elején szokatlan, de miután úrrá lettünk régi hajlamainkon, könnyedén kivégezhetünk akár egy kisebb sereget is. Fegyverek terén is újított a játék, hiszen kapunk egy pár új trükköt, amivel okozhatunk pár kellemetlen percet ellenfeleinknek. Kedvencem a dart, amivel magukhoz ránthatjuk ellenfeleinket, vagy esetleg egy fáról fel is akaszthatjuk őket. Az új mozdulatok (mint a bokorban rejtőzködés és a fára mászás) fontos szerepet kapnak, ezúttal például már fedezékbe is vonulhatunk, aminek nagy fontossága lesz egy-két küldetésben. A tömegbe olvadás is könnyebb és a menekülés is sokkal látványosabb (főleg ha átvágunk valakinek az otthonán) mint az eddigi részekben. Továbbá lehetőségünk nyúlik tengeri ütközetekre is, amelyek szintén látványosra sikeredtek és bizony meg tudják izzasztani az embert. Az egész szépen és jól hangzik, akkor mégis mi hibádzik? Menten kitérek rá.

Bogaras

A játék Playstation 3-on egy csöppet bugos. Nem kell megijedni, nem játszhatatlan, de számomra ez igen fura volt a Ubisoft-tól. Néha beszorulunk ide-oda (és ez miatt lebukunk, esetleg elveszítjük a célpontot), lebegnek a fegyverek, de találkoztam olyannal is, hogy egy átvezetőnél egyszer minden rendben volt, a következő alkalommal pedig a karakter beszélt, de nem mozgott a szája. Semmi komoly, amit egy patch-el ne lehetne javítani, de azért jár érte a dorgálás. Mentségükre szóljon, hogy az egész játék magyar felirattal jelent meg ami azért nem kis szó. Ugyan ebben is akad pár elgépelés és melléfordítás, de mindenképpen dicséretes a gesztus. A multiplayer pedig (szerintem) izgalmasabb lett, mint eddig, sokkal kifizetődőbb játszani vele.

Pont a mondat végén

Az Assassin’s Creed III Desmond befejező története. Ugyan nem voltam teljesen megelégedve a végkifejlettel, mégis sikerült egy jól összerakott sztorit varázsolnia a Ubisoftnak. Bár Connor meséje mintha kicsit össze lett volna csapva (amilyen szépen beindult a végére túl gyorsan és hirtelen ért véget, talán a határidő miatt), mégis nagyszerű élményt nyújt, és elég újítást tartalmaz ahhoz, hogy ne érezzük felmelegített levesnek. Már csak egyetlen egy kérdésem lenne a tisztelt Ubisofthoz: ugye lesz negyedik rész?

Végeredmény:

+Vadászat

+Gyönyörű és kidolgozott világ

+Változatos küldetések

+Időjárás effektek

+Hatalmas és szép terület

+Tengerészküldetések

-A történet lassan indul be…

-…és a vége kicsit össze van csapva

-Pár zavaró bug

9/10

Amikor annak idején ültem a PS1 előtt, lehidalva néztem azt a katonai játékot, ahol a második világháború izgalmait élhettem át. Számomra ez volt az első FPS és merem állítani, akkor szerettem meg a műfajt is. A Medal of Honor kétségtelenül nagy siker volt egészen addig, amikor is az első Call of Duty be nem szállt a ringbe. Azóta a CoD már igencsak átvette a trónt a nagy öregtől, és modernizálódott. Ugyan 2010-ben feltámadt hamvaiból, de sajnos nem volt elég, hogy visszanyerje egykori dicsőségét. Idén ismét támadásba lendült az EA, azzal a nem titkolt céllal, hogy idén első helyen landoljon az eladási listán. Hogy sikerülni fog nekik? Nos, ez egy bonyolult kérdés.

Rövid kaland

A 2010es MoH mondhatni egy hatalmas seb miatt vérzett el: a kettősség. Míg az egyjátékost a Danger Close fejlesztette az EA a többszörösen bizonyított DICE-ra bízta a multiplayert. A kampány egész rendben volt (még ha egyesek túl unalmasnak is titulálták, legalább életszerű volt), azonban a többjátékos mód iszonyatosan össze volt csapva. Mivel a DICE akkortájt készült a Battlefield 3-al, sejthető volt, hogy nem a maximumot hozzák ki egy számukra mellék projektben. Ez meg is látszott a játékon, valószínűleg éppen ezért döntött úgy az EA, hogy a folytatást teljesen a Danger Close kezeibe adja. Habár ezúttal is igyekeztek a srácok életszerűbb küldetéseket visszaadni, mégis látszik, hogy tanultak a hibákból és igyekeztek minél több akciót kipréselni a sztoriból. Ugyan FPS-ekhez híven ismét nem kapunk egy túlzottan nyakatekert sztorit, mégis elég jó ahhoz, hogy fenntartsa az érdeklődésünket arra a 4-5 órára. Bizony a single normál fokozaton maximum 6 óra alatt kipörgethető. Ez elég kevés, de nagyjából az összes mai shooter ennyi (sajnos). Küldetéseink viszont változatosak. Kapunk a szokásos helikopterből lövöldözős mellé autós üldözést, autós menekülést, csónakon száguldozást, és talán az egyik legjobbat: a hajón osonást fegyver nélkül. A single rendben is lenne, mégis akad egy valami, ami elveszi az ember kedvét attól, hogy újra játssza: a töménytelen mennyiségű bug. Nem egyszer kellett újrakezdenem a pályákat, azért mert egy-egy ajtó nem nyílt, a csapattársam nem volt hajlandó mozdulni és beszorultam; és a kedvencem: a hallhatatlan ellenségek. Mindezek mellé kaptunk olyat, hogy az emberek néha a falon/ajtón keresztül közlekedtek. Mondanom se kell, egy kissé cikis volt a dolog.

Még mindig szép

A játékot a Frostbite 2 hajtja, így mondanom se kell: lenyűgöző. A modellek nagyon ott vannak és a környezetünk is remekül ki van dolgozva. A hangokkal sincs semmi különösebb baj (az eső effekt viszont még mindig nagyon ott van a szeren, amikor ott jártam akaratlanul is fölkaptam a fejem a tetőablakra, mert azt hittem esik). A környezet bizonyos mértékig rombolható, így adva az egésznek egy kis realizmust. Valóban gyönyörű az egész és ezúttal meg is villan a szépsége a grafikának lévén nem csak a sivatagba porosodunk. Az átvezetőknél az ember azt hiheti, hogy egy filmet néz, szóval ezt a részt valóban nagyon eltalálták a srácok. Az egyetlen, ami szúrta a szememet, hogy a multi szembetűnően kevesebb pixelből áll, mint a single. Ez ugyan nem egy nagydolog, de mégiscsak jár egy megrovás a Danger Closenak. Az AI-ra nem sok panasz lehet, bár néha előszeretettel ugranak elénk, de az esetek többségében fedezékbe vonultak és próbáltak kifüstölni gránáttal. Apropó fedezék, a Killzone óta várok arra, hogy egy FPS végre használjon fedezék rendszert és a MoH végre megteszi ezt. Remekül működik és többjátékos módban számtalanszor életmentő tud lenni, ha védeni kell valamit. Összességében a kampány nem hoz semmi újdonságot, mégis- a bugokat leszámítva - létrehoz egy élvezhető, izgalmas élményt. És akkor még csak most jön a multi.

Globális harcosok

A többjátékos mód hat különböző classt ajánl nekünk. Külön érdem, hogy kiválaszthatjuk az adott osztály milyen országhoz is tartozzon, így kedvenc országunkat képviselhetjük benne. A játékmódok nagyjából a megszokottak, de kerültek új dolgok bele, mint a jópofa homerun, illetve a hotspot. Utóbbi úgy működik, hogy a térképen véletlenszerűen megjelenik egy pont, amelyet támadni vagy megvédeni kell. Öt kör van, és aki hármat nyer, értelemszerűen a meccset is viszi. A pályákra szintúgy nem lehet panasz, elég ötletesek és jól ki vannak dolgozva. Méretükre se lehet panasz, mondhatni nagyobbak, mint az Activision óriásáé, de kisebbek, mint a nagytestvér Battlefield 3 mapjai. Bizonyos dolgok rombolhatóak, de nem akkora mértékben, mint a DICE játékában. A különböző osztályok killstreakjei rendben vannak kellően változatosak és effektívek. Akad minden karakternek egy különleges képessége, amit bizonyos időközönként aktiválhat, így ajánlatos a csapatokban legalább egy minden classból. Van azonban egy olyan újítás is, amit eddig nem láttunk. Ez pedig a Fire Team. Ez egy csapaton belüli csapat. Két személy lehet benn, és ettől lesz izgalmasabb a játék is. Ugyanis a társunk tud nekünk lőszert adni, éleszteni, és ha minden kötél szakadt, akkor (ha nincs harcban) rajta tudunk éledni. A falon keresztül is látjuk így nem nehéz nyomon követni, ha pedig valaki megöli, az piros sziluettben jelenik meg. Ez azért is fontos, mert ha társunk gyilkosát gyorsan likvidáljuk, akkor ő szinte azonnal újraéled mellettünk és mi is szép bónuszt kapunk. Igazából az egész fire team az, ami a multit magasba emeli, és megmenti. Történetesen ugyanis a multi is bugos. Bizony nincs is annál kínosabb, hogy üres tárnál a rendszer nem enged újratölteni, vagy a hangok tűnnek el. Hiába a megjelenés napján kapott egy patchet, ez sem segített rajta. Reméljük, a közeljövőben javítják ezt, így egy nagyon addiktív, pörgős, de ugyanakkor taktikus multival gazdagodunk.

Sikeres küldetés?

A Medal of Honor ezúttal valóban többet tett le az asztalra, mint a 2010-es elődje. Tele van a játék jobbnál jobb ötletekkel, de sajnos a bugokon elbukik az egész. Ugyan a különböző harcosok, a classok, a fire team és az ötletes módok megmentik a teljes leégéstől, mégis cikisnek érezhető, hogy egy ekkora kiadó, mint az EA, ennyi bugot hagy egy játékban. Örültem volna, ha az Activision idén kap egy jó versenytársat (talán ha a patchelik a MoH-ot) de ez sajnos idén is elmaradt. Bár bejelentették a DLC-ket szerintem előbb a hibákat kéne javítaniuk. Ha szemet hunyunk ezek felett a hibák felett (azaz javítva lesznek), egy igen élvezetes shootert kapunk, amit ajánlott egy társunkkal játszani. Ugyan kicsit feleslegesnek éreztem még azt is, hogy be kell jelentkezni az Origin be ÉS a Battlelogba, ezt már nem rovom fel, lévén már a BF3nál is eljátszották ezt. Addig is irány vissza lőni, mert hiba ide vagy oda: a fire team mégis csak királyság.

Végeredmény:

+jópofa módok

+frostbite 2

+Fire team

+rengeteg fegyver modifikáció

+jó mappok

-rövid kampány

-töménytelen bug

-a multi is bugos

-felemás AI

7.5/10

Bevallom, igencsak vártam ezt az évet. A sok jó játék között végre volt egy film, amire érdemes volt odafigyelni. Igen, fan vagyok, így nem csoda, hogy rettentően vágytam egy jó kis hálóvetős, verekedős, vicces filmet. Nem is csalódtam a műben. Azonban nem sokkal a mozi előtt szembejött velem egy hír, amitől összeszorult a torkom. Jó szokás szerint, a filmmel együtt jött a játékverzió is. Bár ezúttal a Beenox végezte a munkálatokat, nem voltam benne biztos, hogy a srácok (annak ellenére, hogy az utolsó két játékkal rendbe tették Pókember becsületét) meg tudnak birkózni egy mozi adoptációval. Nos, tévedni emberi dolog.

A történet fonalán

A játék a film után játszódik, így aki érteni akarja az utalásokat/nem akar spoilereket, erősen javallott, hogy élvezze ki azt a két órát előtte. A játék elején Peterrel az Oscorpban járunk, ahol Gwen társaságában nézünk körül. Mint kiderül, a film fő gonosza, Doctor Connors helyett most egy bizonyos Alistaire Smythe a főnök. Bizony, az az Alistaire, akit a képregényből ismerhetünk. Apropó képregény, a Beenox végre tisztelettel nyúlt a kis füzetkékhez és bár a mozi világában járunk rengeteg eddig fel sem használt karaktert láthatunk, de ne siessünk ennyire előre. Szóval a kis kirándulásunk alkalmával felfedezzük, hogy bizony több állaton is kísérleteztek és ezek rendre elszabadulnak, szépen átrendezve a labort. Innen kapjuk meg Pókember irányítását, és első feladatunk, hogy biztonságba helyezzük Gwent. A bevezetésben kapunk egy kis traininget is, mi merre hány méter, illetve gombleosztás ügyileg mi a helyzet. Végül kiszabadulunk és egyből kapunk is egy epic boss fightot egy óriás robottal. A város természetesen szabadon bejárható, mehetünk fő és mellék küldetésekre is. A fő szálon hamar rájövünk, hogy a lények egy bizonyos vírust terjesztenek és bárki, aki megfertőződik, bizony elég hamar átváltozik. Főhősünk kénytelen szövetkezni a jó öreg Dokival, megszöktetni őt és ellenszérumot készíteni mielőtt Gwen is átalakul. A dolgok azonban közben bonyolódnak, a járvány elszabadul, a lények szabadon garázdálkodnak, Smythe bepöccen ránk, és kiderül a jó Doktornak sem áll szándékában visszatérni az intézetbe ahonnan „kölcsön vettük”. Többet nem szeretnék elárulni a sztoriról. Tény, hogy nem egy szájtátós, váratlan fordulatos műalkotás, de elég jól össze van rakva ahhoz, hogy ne érezzük laposnak. Szerencsére nem is rövid, így elég hosszú ideig leköt minket az új kaland.

Hálót sző és megment

A játékterünk elég nagy. Ugyan New York egy részét kapjuk csak meg, mégis eltart egy darabig, míg mindent bejárunk. A város mellé kapunk még pár helyszínt (név szerint a csatornákat és az Oscorp laboratóriumait) ahol oszthatjuk az igazságot. A városban elszórva akadnak mellékküldetések, ezeket több fajtába oszthatjuk. Akad olyan ahol egy, vagy több száguldó kocsit kell lekapcsolnunk, esetleg egy lövöldözés közepébe csöppenve kell rendet vágnunk, bajba jutott civileket kell kimentenünk, szökött mentális betegeket visszavinni, fényképes tudósítást készíteni, vagy a játék vége felé a fertőzött embereket kell a legközelebbi mentőközpontba elvinni. Ezek a küldetések ugyan egy idő után kicsit kezdenek veszíteni fényükből, de mégis jó szórakozás őket végigvinni (kivéve a fertőzöttes küldetéseket azok valahogy feleslegesnek tűnnek az ötödik után). Másik küldetésfajta a titkos laborok szabotálása, illetve azok a csatorna/banki kalandok, amelyek ugyan nem kötelezőek, de itt találkozhatunk pár ötletes és jó boss fighttal. Nem spoilereznék, csak annyit mondok, akad itt komisz cica, és dühöngő emberrabló hüllő. Szóval így éljük napjainkat New York nyüzsgő városában, egészen addig, míg be nem üt a katasztrófa és rá kel jöjjünk: kicsúsztak a dolgok az irányításunk alól.

Hát Te meg hogy nézel ki?

A városra alapból nem lehet túl sok panasz. Az épületek klappolnak, a textúrák rendben vannak, bár egy két pop up előfordul, most tűnik először úgy, hogy tényleg él. Sajnos ez a belső terekről nem igazán mondható el. Sajnálatomra szolgált, hogy a belső dolgok három kategóriára oszthatóak. Ezek pedig a laboratórium, a csatorna és a raktár. Persze a játék elején még van a mentális intézet, de sajnos ez csak egy pályarész és többször nem szerepel. Egy kicsit többet belesulykolhattak volna a srácok, de első open world game lévén elnézzük nekik. A grafikára nem igen lehet panasz, ugyan nem kiemelkedő, a szájmozgás pedig igen elvétve találja el az adott szót a mellékszereplőknél, de nem vészes. Az animációk azonban messze felülmúlnak mindent. Pókember mozdulatai egyszerűen zseniálisan ki vannak dolgozva akárcsak a filmben. Akadt azonban valami, ami véleményem szerint eddig hiányzott a hasonló játékokból. Név szerint a ruha szakadása. Ugyanis minél több ütést kapunk, Pókember ruhája annál jobban szakad, majd végül elkezd vérezni is. Ugyan ez egy jó ötlet és leírva is szépen hangzik, a baj csak az, hogy a szakadás folyamata ugyanaz minden egyes alkalommal. Az ötlet jó sajnos a megvalósítás nem sikerült, úgy ahogy kellett volna.

Üt, üt, rúg és védekezik

Jótól lopni nem bűn, szól a mondás. Ez a Pókember esetében is így van, hisz a játék egy az egyben a Batman Arkham játékok harcrendszerét vette alapul. Kapunk egy védekező, egy támadó és egy speciális gombot, mindezek mellé egy bármikor használható Web Rush módot. A dolog egyszerű, de nagyszerű: Bármikor belassíthatjuk az időt, és Póki szemszögéből láthatunk mindent. Ilyenkor a játék jelzi nekünk, hogy hova ugorhatunk egy egyszerű mozdulattal, illetve mit használhatunk a harc során. Ez a mód felettébb hasznos miközben a pályákon haladunk előre, vagy csak simán a városban hálóhintázunk. A harcokban néhány igen extrém és jól kinéző animáció található, főleg ha figyelmünket a kivégző mozdulatokra irányítjuk. Ezeket egy fejlődési rendszerrel tudjuk bővíteni (ismét Batman). Érdekesség, hogy míg a szintlépéskor kapott pontokat új mozdulatokra tudjuk költeni, addig találunk különböző kis alkatrészeket, amivel hálóvetőnket, vagy a ruhánkat erősíthetjük. Összességében a játék e pontja (még ha koppintás is) csillagos ötöst érdemel.

Szerezd meg mind!

Végül a gyűjtögetős dolgokra térek rá. Több mint 700 képregényt lehet összeszedni a játékban, amelyeket bizonyos mennyiség után egy teljes képregényre válthatunk be, amit el is olvashatunk. Ez (mondanom se kell) kellemesen ért. Akadnak még katalógusok és hangjegyzetek (ismét egy ismerős elem). Bizony mire mindent összegyűjtünk, beleölünk pár órát a játékba, de észre se vesszük ezt, hiszen a városban öröm a hálóhintázás a kis baki ellenére is. Azért mondom ezt, mert a hálónkat az égbe eresszük. Természetesen ez engem a legkevésbé sem zavart, hiszen a játszhatóság kedvéért tette meg a Beenox ezt a lépést. Azonban  aggodalomra semmi ok, nem fogjuk észre venni, ugyanis ha nincs felettünk egy magasabb épület a játék nem enged hálóhintázni minket, szóval nem fogunk az épületek felett repkedni. A gyűjtögetni valók mellé jönnek még a ruhák is, amiket nagyon okosan oldott meg a fejlesztő csapat. A városban mindenhol el vannak rejtve pók jelek, amelyek időről időre tűnnek fel. Dátumhoz kötötten egy adott jelmez bukkan fel. Miután lefényképeztük az adott jelet megkapjuk a hozzá tartozó ruhát gardróbunkban. Véleményem szerint ez igen okos módja a játék frissen tartásának, és nem utolsó sorban ki ne szeretne pár jó cuccot?

Tényleg olyan csodálatos?

A The Amazing Spider-Man egy olyan játék lett, amely egy kicsit megtörte a jeget a mozis játékok területén. Az ötlet, hogy a film után játszódik, nagyon is remek így nem rontja el a mozit és kapunk egy kis epilógust, amely végül is elég klasszra sikeredett. Pókember végre vicces és minden eseményt úgy kommentál, ahogy azt megszoktuk tőle a képregényben. Minden apró hibája ellenére én élveztem az elsőtől az utolsó percig és nem bántam meg az időt, amit a 100%-os trófeagyűjtésre fordítottam. Mondhatjuk nyugodtan hogy hosszú idő után végre kedvenc falmászónk kapott egy olyan játékot, amit megérdemelt. Bízom a Beenoxban, remélem a következő részt is ők fejlesztik, és javítanak azokon az apró hibákon, amelyek megakadályozzák a játékot, hogy a legnagyobbak közé emelkedjen. Addig is irány a betonrengeteg, hiszen a nagy erővel nagy felelősség jár.

Végeredmény

+ a harcrendszer

+ rengeteg jó újítás és mozdulat

+ stílusos animációk

+ web rush

+ sok képregény

- pop up-ok

- egy-két helyen sokat bugol

- ismétlődő mellékküldetések

- karakterek ajakmozgása

- ismétlődő helyszínek

8.5/10

Sokat gondolkoztam azon, hogy igazából mivel is kezdjem. Természetesen nem a játékról van szó, hiszen az Unchartedről már megvolt a fejemben az a vázlat, amit gondoltam róla. Tény hogy nem egy mai darab, de számomra már csak azért is különleges, mert ez volt az első játék amelyet PS3-on játszottam.

Rossz Kutya

A Naughty Dog 2007-ben piacra dobta az Uncharted: Drake’s Fortune nevű játékot. A cég számára ez volt az a fordulópont, amely után nem a Crash Bandicoot készítőiként tekintettek a srácokra. A game elég hamar platinum lett és a kritikusok is igen szép szavakkal illették. Ezek főleg a grafikára és a jelenetekre irányultak, lévén egy nyári blockbuster filmhez hasonló dolgok történtek benne. A Naughty Dog természetesen vette a lapot és 2009-ben elkészült az Uncharted 2: Among Thieves, illetve a sorozatot trilógiává duzzasztó Uncharted 3: Drake’s Deception 2011-ben vett le bennünket a lábunkról. De ne szaladjunk ennyire előre.

Mint a moziban

A történet nem éppen egy eddig felhasználatlan sztori. Történetünk főhőse Nathan Drake, aki Sir Francis Drake leszármazottja. Mielőtt bárki felhördülne, ez történelem Naughty Dog módra, szóval felesleges vitatkozni az esetleges utódokon. A történet szerint, Nate egy nyomot talál egykori őse üres hullámsírjában. Ekkor jön a döbbenetes felismerés, hogy az öreg kalandor bizony megtalálta El Dorado-t. A nyomok egy lakatlan szigetre vezetnek az óceán közepén, ahol megkezdődik Nate életének eddigi legnagyobb kalandja. Természetesen a szálak bonyolódnak időközben, kiderül, hogy a sziget mégsem olyan lakatlan és pár hívatlan vendég már keresi a kincset. A sztoriról többet nem mondanék, lévén nem akarok spoilerezni, de volt benn egy két meglepő fordulat és szájtátós jelenet. A karakterek nagyon jól ki vannak dolgozva, a jók szerethetőek (különösen a Nolan North által megformált nagyszájú Nate) és érződik a profi színészgárda munkája. Drake két társat kap a kalandra: egyik egy fiatal riporter hölgy Elena Fisher aki – ahogy az lenni szokott – eleinte utálja főhősünket, de ahogy a sztori halad változnak a dolgok. Másik társunk Nate mentora Victor Sullivan (Sully), aki az apafigurát tölti be Drake életében. A gonosztevők kellően gonoszak és az egésznek van egyfajta varázsa, amely leszögez minket, mintha egy jó filmet néznénk. A történet sajnos elég rövid de kárpótol minket a játékélmény, ami igencsak zseniális.

Kalandra fel

A gameplay egy tps-ben megszokott fedezékes rendszer, ahol egyik biztos védelemből a másikig haladunk, míg megtisztítjuk az utat a rosszfiúktól. Fegyverarzenálunk áll egy pisztolyból, illetve egy másodlagos nagyobb fegyverből. Ezek mellé kapunk még pár gránátot is, amivel okozhatunk pár kellemetlen percet az ellenfeleiknek. Fegyvereinket és lőszert az elesett kalózoktól kapunk, illetve találunk pár helyen ládákra pakolva, földön elszórva.  Az AI-ra nem lehet panasz (kivéve pár érdekes résznél ahol egymás után futottak be a tűzvonalba), fedezékbe futnak, amint észrevesznek minket, és bizony meg tudnak izzasztani ha többen vannak. A lövöldözéshez kapunk ugrálós illetve elgondolkodtató részeket. Ezek nem túl nehezek, de hozzáadnak nagyban ahhoz az érzéshez, hogy mi most kincskereső kalandorok vagyunk. Akadnak részek ahol egy jet skire pattanva Elena-t irányítva kell Nathant védeni (ilyenkor megjegyzem, felment bennem a pumpa ugyanis a játék három másodperc alatt átmegy az „ez egyszerűen zseniális” –ból egy „ez egyszerűen hihetetlen……………” –be. Annyira nem vészes, de lehetett volna egy kicsit jobban összerakott ez a rész.)A grafikára nem lehet panasz, gyönyörű és még mai mércével is igen tetszetős. Bár pár kisebb bug és pop up itt-ott előfordul, de nem ront az élményen. A játék újrajátszhatóságáról, a jó kis történet és a gyűjthető tárgyak (egy két dolog igencsak el van dugva….)  gondoskodnak. A Sony nem hagyta cserben az üdvöskéjét így a játékba később trófea rendszer is került, amely eredetileg hiányzott belőle.

Happy End

Az Uncharted egy tipikusan olyan játék, amelyet ha elkezdesz, nehezen tudod letenni. Szerintem pont az a játék, amely nem hiányozhat egy PS3 tulaj polcáról sem. Addiktív, izgalmas és rettentően szórakoztató. Ugyan közel sem tökéletes, mégis a mai napig az egyik legjobb játék, amivel valaha játszottam. Nem véletlen a trilógia sikere, azonban az első rész egyedül is megállja a helyét a legnagyobbak között.

Végeredmény

+Nagyszerű játékmenet

+Zseniális karakterek, és színészek

-Pár apró bug

9.2/10

Üdvözlet idetévedt olvasó!:) Első bejegyzésként afféle köszöntőt terveztem. Habár sokat gondolkoztam bevezető szövegen mégsem jutottam előbbre... Ez egy blog esetében nem túl nyerő start elismerem de ígérem a többi bejegyzésben sokkal több mondanivalóm lesz. Az igazi oka ennek a blognak hogy legalább egy kicsit is belekóstoljak abba ami hatalmas nagy álmom: a videó játékok kiértékelése. Nos ha nem is profi módon de annál lelkesebben és törekvőbben fogok dolgozni. Igyekszem fair módon és pártatlanul kiértékelni a játékokat ( ha tehetem csipetnyi humorral végtére is a szórakoztatás/informálás a célom). Remélem elnyeri sok ember tetszését pár írásom és közelebb kerülök az álmomhoz! Addig is jó játékot mindenkinek!:)

-ReconLead